Attila egy újabb úti beszámolót küldött nekünk, ezúttal egy hétvégi, krakkói kiruccanás élményeit osztotta meg velünk.
Köszönöm Attila!
Küldj egy beszámolót Te is, fedezzük fel együtt Magyarország és Földünk szépségeit, természeti kincseit, városait, kulturális örökségeit!
A jelenlegi helyzetben most nem tudunk ugyan nagy utakra indulni, de régi fotókat nézegetni, vagy régi utazások élményeit feleleveníteni bármikor van lehetőség! Használd ki Te is ezt az időt arra, hogy megírod egy-egy utazásod élményeit és elküldöd nekem! Élménybeszámolóddal akár egy utazást is nyerhetsz, ezzel egy új lehetőséget teremthetsz magadnak további élmények gyűjtéséhez.
Krakkó… Ugyan nem friss élmények, de a négy fal közé kényszerülve jól esik most visszaemlékezni rá…
A fárasztó utazás után 4 órás városnézéssel kezdtünk: rohanás a helyi lengyel idegenvezető után, aki gyönyörű magyarsággal beszélt a város történelméről. A belvárost körülölelő több kilométeres zöldterület üdítőleg hatott a nagy melegben. Az utazás végére bőven elég volt a templomokból. Ha jól emlékszem az idegenvezető szavaira, kb. 130 temploma van Krakkónak. Ami nem túlzás, ha azt nézzük, a belvárosban majdnem minden sarkon van egy. A templomok szépsége, hogy nem láttunk két egyformát.
Az első napi fáradságon nem segített a második napi sóbánya látogatás Wieliczkában. A sóbánya megtekintése kb. 2,5 órás túra, lefele 3-400 darab lépcsőtúrával indult. A bánya 9 szintjéből az első 3 szinten voltunk, 135 méter mélyen a föld alatt. Őszintén féltem, hogy ezt az utat felfele is lépcsőn kell megtenni, mert a végén már 800 lépcső mélyen jártunk. Akinek bezártság érzete van szűkebb helyeken, ne erőltesse a bánya látogatását! A hely valóban különleges. A bánya időjárása kellemesen hűvös. Bár napi 7-8.000 látogatója van a bányának és ottlétünkkor is számtalan csoporttal találkoztunk, nagyon profin pörgetik az eseményeket, darálják az infókat.
Hazafele Zakopane, a hegyek, lengyel piac és egy ízletes, laktató goral ebéd után intettünk búcsút Lengyelországnak. Természetesen nem csak nézelődtünk, ettünk, ittunk is. A “Zsurek leves”, “Pirogi” és a “Krowka”-ról mindig Lengyelország jut eszembe.
Üdvözlettel: Rozsi Attila
Szólj hozzá!