Nemrég – életemben másodszor – jártam Brnó-ban (németül: Brünn), ebben a csodaszép cseh városban, amit röviden úgy ajánlanék: ha Prága tetszett, akkor Brnó-t is látnod kell!
Most egy hétvégére érkeztem barátaimmal Csehország második legjelentősebb városába, s ennyi idő éppen elég volt ahhoz, hogy közelebbről megismerkedhessünk a főbb látnivalókkal.
Jó tanácsok utazás előtt
De először is pár jó tanács, ha autóval utazol Csehországba: kb. 4 óra alatt lehet Budapestről Brnóba eljutni. Amire azonban előre fel kell készülnöd, az az autópálya matrica vásárlása. Útközben ugyanis nem minden benzinkútnál kapható, szóval jobb erről előre gondoskodnod.
- Szlovákia pályáira ugyanúgy tudsz a neten matricát vásárolni, mint az itthoniakra, megvásárolod és SMS-ben, valamint e-mailben elküldik azonnal az igazolást.
- Cseh matricát viszont csak úgy tudsz a neten vásárolni, hogy postán kiküldik számodra, ami néhány napot vesz igénybe.
Szerencsénkre Szlovákiában a cseh határ előtt kb. 30 kilométerrel befutottunk egy benzinkúthoz és sikerrel jártunk. Ha meg van a matricád, akkor ezt az autód szélvédőjére kell kiragasztanod.
Brno, a nagyváros
Péntek délután hasonló dugóban araszoltunk, mint Budapesten… A belváros azonban mindenért kárpótolt. Első nekifutásra a város jelképének számító (a cseh 10 koronás érmén is látható) Szent Péter és Pál-katedrálist és a Špilberk várat (ahol Kazinczy Ferenc is raboskodott) terveztük megnézni. Mindkettő gótikus stílusú. Nekem személyes kötődésem van ehhez az építészeti stílushoz, ahol lehet, megcsodálom ezeket a jellegzetes csúcsíveket, boltozatokat. 🙂
Sétánk során azonban, mire a Petrov-dombon álló katedrálishoz eljutottunk, kicsit beleláttunk a helyiek életébe és hamar át is szellemültünk.

A Fő téren StreetFood fesztivál volt éppen, finom sajtokat kóstoltunk. …és ha már itt voltunk, egy jó kis cseh sörözés sem maradhatott ki! A Fő tér környékén és a Szent Jakab-templom körül rengeteg bisztró, söröző és egyéb vendéglátó helyiség található, több nemzet konyhájából lehet választani. Természetesen a cseh specialitásokat is megtaláltuk itt.
A járda szélén ülve helyi fiatalok söröskorsókkal a kezükben jelzik, hol olthatod a szomjadat… A színes villamosok még hangulatosabbá teszik ezt a belvárosi részt.

Útközben, az Óvárosháza gyönyörű tornyát is megcsodáltuk. A középső görbe tornyocskát a legenda szerint a mester bosszúból hajlította meg, miután munkáját nem fizették ki.
Az Óvárosháza boltozatos kapualjában megnéztük, régi ismerősünk, a Brünni Sárkány ott van-e még. A mennyezetről lógó sárkány valójában egy krokodil, ami a legenda szerint a folyón felúszva terrorizálta a város polgárait. az igazság azonban az, hogy a krokodilt Mátyás, morva őrgróf kapta ajándékba a török követtől.

A Káposzta téren (Zelny trh) éppen még kint voltak a piaci árusok, eperillat terjengett, amikor arra jártunk. A téren a 300 éves Parnasszus-kutat is érdemes közelebbről megnézni.
A Petrov-dombra vezető utcácskában a házakat tüzetesebben megnézve itt-ott egy-egy szobrot látunk az ablakban…
A katedrális környéke hihetetlen nyugalmat áraszt. Jó kicsit körbejárni, lenézni a városra.
Ha szereted a belvárosi sétákat, a szebbnél szebb, mesélni tudó épületeket, meleg szívvel ajánlom Neked is Brnót!

Szólj hozzá!